gallery/etikus

önkéntes nyugdíjpénztár - az állam első válasza a nyugdíjbombára

 

 

Egész cikksorozatot írtam már a nyugdíj helyzettel kapcsolatban. Ebben kifejtettem, miért is lesz egyre égetőbb ez a probléma egyrészt a népesedési viszonyok miatt, másrészt pedig a Te jövőd, a Te anyagi függetlenséged miatt. Leírtam azt is, hogy milyen lehetőségeid vannak arra, hogy felkészülj a nyugdíjas éveidre anyagilag. Ezeket a cikkeimet itt elolvashatod, most nem térek ki rá újra, csak amennyiben nagyon szükséges a megértéshez.

 

Az önkéntes nyugdíjpénztár a legelső nyugdíjcélú megtakarítási forma, amelyre SZJA visszatérítést lehetett igénybe venni. Jelentősége abban van, hogy ezt a nyugdíj előtakarékossági formát a munkáltatód is tudja támogatni. Kedvezményes adózású béren kívüli juttatási elemként egészen 2017-ig a legnépszerűbbek közé tartozott. A gyakorlatban többnyire úgy működött, hogy ha Te a munkabéred bizonyos %-át befizetted, akkor a munkáltató is adott bizonyos %-ot juttatásként.

 

2017-ben az adótörvények változásával ez megváltozott, ugyanis a magasabb adózású, egyéb juttatások közé sorolták be az önkéntes pénztári hozzájárulást. Emiatt már nem éri meg sem a munkáltatóknak, sem a dolgozóknak ezt választani. Így népszerűsége csökkent. Ez azt is jelenti, hogy akár a pénztárakat is veszélybe sodorhatja, hiszen a befizetések több, mint 70%-a a munkáltatóktól származott eddig...

 

Ha ezt a nyugdíjcélú előtakarékosságot választod, utána már nagyot hibázni nem tudsz, maximum azzal, hogy nem a megfelelő pénztárt választod. Ezért, ha már meghoztad a döntést, a legfontosabb, hogy jól nézd meg, melyik önkéntes nyugdíjpénztárhoz csatlakozol. Ebben segítségedre lehetnek az MNB oldalán minden évben hivatalosan közzétett nyugdíjpénztári hozam adatok, valamint a pénztárak költségeinek összehasonlítása.

 

Amennyiben már itt elakadtál és szívesebben olvasnál többet erről, akkor töltsd ki pénzügyi témakörökkel kapcsolatos kérdőívemet! Ebben kérheted, hogy milyen témákban szeretnél információs leveleket kapni vagy milyen kérdéskörben kéred a segítségemet, és azt is jelezheted rajta, ha inkább egy személyes beszélgetés keretében folytatnád tovább.

Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás jellemzői

 

 

  • Saját befizetéseid után 20% SZJA visszatérítést vehetsz igénybe, amely éves szinten max. 150.000 Ft lehet. Fontos tudnod, hogy a munkáltatói hozzájárulás után nem jár ez az adókedvezmény.
  • Viszonylag egyszerű és konzervatív befektetési forma. Többnyire 3-5 különböző kockázatú portfóliót kínálnak a pénztárak, ezekből tudsz választani. Vagyis nincs beleszólásod a portfóliód összetételébe, viszont nem is kell foglalkoznod vele. Arra azért érdemes figyelned, hogy a korhatárhoz közeledve egyre kevésbé kockázatos portfólióban legyen a pénzed...
  • A várakozási idő 10 év. Befizetéseidhez ezidő alatt nem férsz hozzá. 
  • A költségek mértékét általában a befizetések nagyságától teszik függővé a pénztárak. Ebben jelentős üzletpolitikai eltérés van a pénztárak között. Amennyiben nem fizetsz be, a költségeket akkor is levonják. Egy rossz döntés 30-35 év alatt akár 2.000.000 Ft különbözetet is jelenthet mindössze 1%-os díjterhelési mutató különbség miatt.
  • Erős állami szabályozása van. Ilyen például, hogy a portfóliók legalább 40%-a kötelezően állampapír, vagyis ennek megfelelő a hozam is, amit kitermelhet. Ezekben a portfóliókban leginkább hosszúlejáratú állampapírok szerepelnek, amik lassan lejárnak. A helyettük bekerülő állampapír szériák azonban csak a töredékét fogják hozni az eddig elért hozamoknak. Vagyis a mostani szárnyaló hozamok vissza fognak esni néhány éven belül...
  • Szintén a szabályozás része, hogy az állam meghatározhatja, milyen formában kaphatod meg a pénzedet. Egyre többször merül fel, hogy megszüntetnék az egyösszegű kifizetést és csak járadék formájában kaphatod majd meg.
  • A 10. évben a hozamot (!) már kiveheted adómentesen és utána lehetőséged van erre 3 évenként. A 20. évtől kezdve pedig a hozamon felül tőkéhez is hozzáférhetsz adófizetési kötelezettség nélkül. A 10-20. év között a tőke évente csökkenő mértékban sávosan képez adóalapot, mely után SZJA-t és EHO-t fizetned, ha fel akarod venni.

  • Nyugdíjba vonulásod után is fizetheted tovább, és ha van adóköteles jövedelmed, akkor az adóvisszatérítést is igénybe veheted.

  • Alacsony havi befizetéssel is elérhető, jellemzően 4.000 Ft / hó a minimumdíj a pénztáraknál.

  • Lehetőséged van átlépni egyik pénztárból a másikba, ezzel nem keletkezik adófizetési kötelezettséged.

  • Nagy előnye lehet, hogy az egyéni számládon levő összeg 30%-ának erejéig tagi kölcsönt vehetsz fel, amit 1 éven belül kell visszafizetned. Ez adott esetben jó alternatívája lehet egy kisebb összegű személyi kölcsönnek, hiszen kamata jóval kedvezőbb.

  • Örökölhető, kedvezményezett megjelölésével is.

  • A mindenkori törvényes öregségi nyugdíjkorhatár érvényes rá.

 

Általánosságban azt lehet mondani, hogy abban az esetben ez a legjobb alternatíva a nyugdíjcélú megtakarításra, ha a munkáltatód ezt kínálja juttatásként, vagy már régebb óta tag vagy és csak 5-6 éved van a nyugdíjig, illetve abban az esetben is célszerű ezt választanod, ha csak minimális összeget tudsz erre a célra félretenni. 

 

 

Azt gondolom, a TE élethelyzetedtől, céljaidtól, lehetőségeidtől, sőt, egyéniségedtől és személyes elvárásaidtól és félelmeidtől függ, hogy Számodra melyik nyugdíj előtakarékossági megoldás lesz az ideális. Nem javaslom, hogy eleve elzárkózz bármelyiktől is a neten keringő félinformációk miatt. 

 

 

A biztosító társaságok oldalain is és néhány tanácsadócég oldalán is találhatsz kalkulátorokat, amik segíthetnek a döntésben. Azt javaslom azonban, hogy kizárólag ezek alapján soha ne dönts. Minden kalkulátor elkészítésénél igyekeznek figyelembe venni bizonyos általánosan alkalmazható szubjektív tényezőket, de korántsem biztos, hogy azok Rád is igazak és ez félrevihet. Ezért érdemes független szakértő tanácsadó segítségét kérned.

 

Ha mégis egyedül döntenél, ülj le, számolj, hasonlítsd össze más jellegű termékekkel és nézd meg melyikkel érheted el a célodat, figyelembe véve a szubjektív tényezőket, valamint a várhatóan és a váratlanul bekövetkező eseményeket is. Amennyiben úgy érzed, ez túl nagy feladat Számodra vagy csak sem időd, sem energiád ezzel küzdeni, írj nekem vagy hívj fel és segítek! A Te igényeidre, lehetőségeidre és céljaidra keresem meg a legjobb lehetőségeket és hasonlítom össze Neked, hogy dönteni tudj majd. Hasznos tanácsokért és ötletekért pedig látogasd meg blogomat!

 

Ha valamelyik fogalom nem egyértelmű Számodra, hívd bátran segítségül most Tudástáramat, ahonnan majd a nyugdíjmegtakarítási formák összehasonlító táblázatát és az önkéntes nyugdíjpénztárak teljeítményének, valamint költségeinek összehasonlítását is letöltheted! Ha nem találod a választ, írj nekem!

Kapcsolódó témakörök:

nyugdíjbiztosítás

nyugdíj előtakarékossági számla

hasznos cikkek

nyugdíjbiztosításokról mindent
NYESZ ismertetése
etikuspénzügyek.hu blog

Ismert és sokak által választott megtakarítási forma. Sajnos olyanok is ezt választják, akiknek nem lenne szabad, hiszen aktív befektetési tudást és odafigyelést igényel.

 

Ez ugyanis típusát tekintve egy értékpapírszámla, tehát kereskedési céllal hozták létre. 

 

Ebben a blokkban bemutatom részletesen a jellemzőit, a költségeit és emellett a lehetőségeidet is.

Ez a "legifjabb" nyugdíj megtakarítási forma. Megtakarításra 2014.01.01. óta választhatod ezt a megoldást, mégis mára ez vált a legnépszerűbbé.

 

Sokat vitatott és a médiában sokat szidott konstrukció.

Van, aki azt mondja, menekülj, ha ilyet ajánlanak, van, aki esküszik rá. Én azt mondom, igenis van amikor ez a legjobb megoldás és van, amikor mást kell választanod,

 

Ezért fontos ismerned a működését. Nézzük akkor, mik is a tények...

Blogomon ötleteket, hasznos információkat és szempontokat osztok meg Veled, amiket használni tudsz a döntéseidhez. Vezetőként pedig azokat az elveimet találod itt, amik szerint dolgozom és amit szeretnék átadni Neked majd.

 

Vagyis a gondolataimat írom meg. Mindazt amiben hiszek és amit képviselek és tanítok. Ez vagyok én...

 

A pénzvilág szabályai és kínálata sokszor nehezen átlátható és vannak olyan fontos szempontok, amiket célszerű figyelembe venned a választásodnál. Ezekről is olvahatsz írásaimban...