munkaerő megtartás, költségoptimalizálás, adócsökkentés...

 

 

A 2017-es adó és egyéb törvényi változások igen erőteljes hatással voltak a vállalkozások életére. Jelentősen emelkedett a minimálbér (25%-kal) és a garantált bérminimum (15%-kal). A KSH adatai szerint átlagosan idén eddig 13,1%-kal emelkedtek a bruttó bérek. Ez azt is jelenti, hogy nem csak a minimum bérekben okozott növekedést a törvényi változás, hanem a felette levő sávokban ia, ahogy az előre megjósolható volt.

 

Az SZJA törvény változása pedig átrendezte a Cafetéri-juttatások rendszerét. Az évek óta közkedvelt juttatások a magasabb 43,66%-os adósávba kerültek. Az alacsonyabb sávban (34,22%) csak a SZÉP-kártya és a készpénz-cafetéria maradt. Ez utóbbi azonban a legkevésbé sem szolgálja a Cafetéria eredeti célját vagyis az öngondoskodást.

 

Éppen ezért kiemelkedő szerep jut mostantól a cégvezetőknek. Egyrészt mert okosan kell gondolkodniuk a vállalkozás pénzügyeivel kapcsolatban. Hiszen a növekvő költségek nem hoznak automatikusan növekvő bevételt. Így ha nem akarsz nyereségcsökkenést elkönyvelni, akkor bizony meg kell találnod a költségoptimalizálás leghatékonyabb módját. 

 

Másrészt pedig átkerült részben a Te válladra a felelősség a munkatársaid öngondoskodását illetően, vagyis hogy megfelelő módon legyenek felkészülve az előre látható megterhelő időszakokra és a váratlan eseményekre is.

 

Miért fontos ez Számodra is? Mert így értéket közvetítesz feléjük, emellett erősíted a céged iránti lojalitásukat. A munkahelyi hangulat, a jó egészség, a segítség a bajban pedig stabil munkaerőt jelent Neked ebben a munkaerő-hiányos időszakban is. Emellett abban is biztos lehetsz, hogy így egyenletes és kiszámítható teljesítményt nyújtanak, ami a fejlődés alapja egy vállalkozás életében. Ezzel kapcsolatban bővebben is írok blogomon a Megtérülő figyelem, ami megkíméli cégedet a veszteségtől című cikkemben.

 

Mint a cikkben is írom, meggyőződésem, hogy akkor jársz legjobban, ha adómentes juttatásokon keresztül adsz minél többet és ha ennek összeállításához és a dolgozók felé történő kommunikálásához szakértői segítséget veszel igénybe.

 

 

Milyen lehetőségeid vannak?

 

  • Dönthetsz úgy, hogy Te majd megoldod. Úgyis pénzt akarnak, nem mindenféle biztosítást - akár igazad is lehet, de a tapasztalatok egyre inkább mást mutatnak. Emellett a kieső munkaerő nagyon sokba kerül, hiszen pótolnod kell vagy csökken a termelés. Emellett táppénzhozzájárulást is kell fizetned, pedig nem termel....
  • Azon az elven, hogy majd megkérdezed a biztosítót, meg olyan rendes a megszokott ügyintéző, nem is mész máshova - biztos, hogy ezt akarod? Rengeteg féle biztosítás létezik még több szolgáltatással és más-más áron kapod akár ugyanazt. Ha a KGFB-nél megversenyezteted a biztosítókat évi pár ezer Ft-ért, akkor itt miért ne tennéd?...
  • Kitalálsz valamit, ami tuti megoldja majd ezeket a problémákat, ha felmerülnek, hiszen van bennfentes orvos meg HR-es ismerős vagy más - vagy bejön vagy nem...
  • Utána jársz mindennek Te magad, megismered az egyes biztosítók és szolgáltatók összes ajánlatát és kiválasztod a számodra leginkább megfelelő(ke)t :) - egy független szakértő tanácsadó megspórolja Neked az időt, amit eltöltenél vele, hiszen pont ebben segít...

Amennyiben már itt elakadtál és szívesebben olvasnál többet erről, akkor töltsd ki pénzügyi témakörökkel kapcsolatos kérdőívemet! Ebben kérheted, hogy milyen témákban szeretnél információs leveleket kapni vagy milyen kérdéskörben kéred a segítségemet, és azt is jelezheted rajta, ha inkább egy személyes beszélgetés keretében folytatnád tovább.

adómentes juttatások típusai

 

 

Kockázati biztosítások

 

 

  • Kockázati életbiztosítások
  • Balesetbiztosítások
  • Egészségbiztosítások
  • Csoportos élet- baleset- és egészségbiztosítások

 

Ide tartoznak a lejárati szolgáltatással és visszavásárlási értékkel nem rendelkező életbiztosítások, egészségbiztosítások és a balesetbiztosítások. Ezek díja az érvényes minimálbér 30%-áig (2017-ben 38.250 Ft-ig havonta) adómentes juttatásnak minősül. kockázati biztosításnak minősül a kockázati biztosítási elemeket is magában foglaló biztosítások esetében az igazoltan elkülönített kockázati biztosítási rész is. Arra figyelj, hogy a különböző bónuszokat visszatérítő módozatok NEM tartoznak az adómentes kategóriába!

 

Ez azt jelenti, hogy ha Neked fontos a saját biztonságod és mivel Te vagy a családfenntartó, a családod védelme is arra az esetre, ha Veled történne valami, akkor ennek díját adómentesen fizetheti a vállalkozásod. Emellett megfelelő feltételek teljesülése esetén a díjat 100%-ban elszámolhatod költségként, amivel csökken a társasági adód alapja, vagyis adót is csökkentesz vele.

 

Ugyanez igaz abban az esetben is, ah munkatársaidnak kínálod fel ezt a fajta biztonságot. Gondolj csak bele, ha Neked fontos, akkor nekik miért ne lenne az?

 

Sok esetben érdemes kombinálni az egyéni és a csoportos biztosításokat. Így differenciáltan tudod segíteni a munkatársaidat és védeni a vállalkozásodat. Ugyanis ha egy olyan ember esik ki a munkából, akinek szerepe a vállalkozásod működésében kulcsfontotsságú, akkor az sokkal nagyobb visszaesést vagy problémákat okozhat Neked, ezért fontos, hogy megelőzéssel és gyors, magas színvonalú ellátással minél kevesebb legyen a kieső idő. Emellett egy tragédia vagy egy súlyos betegség esetén jelentős anyagi segítséget nyújtasz ezzel a családjának, ami biztonságot ad számára és növeli a lojalitását.

 

Az egyes biztosítás fajtákról bővebben külön menüpontban írtam le a részletes információkat: kockázati életbiztosítások, balesetbiztosítás és egészségbiztosítás. Arról pedig, hogy Mire jók és mit adnak valójában neked és vállalkozásodnak a biztosítások blogomon írt cikkemben adok további tippeket és gondolatébresztőket.

Teljes életre szóló biztosítások (megtakarítással)

 

 

Már csak 2017.12.31-ig adómentes, ha addig nem változik a törvényi szabályozás, akkor ezek díja 2018.01.01-től adókötelesnek minősül majd. Egyes meghatározott juttatásként adózik 2018-ban.

 

Emiatt sokan tartanak attól, hogy ez a vállalkozások számára nem lesz értékes juttatási elem. Azt gondolom, hogy továbbra is maradhat az, hiszen ez egy olyan megtakarítási forma, amit szabadon felhasználhatsz. Akár a vállalkozásod érdekében gyűjthetsz egy távoli célösszegre, akár a munkatársaidnak vagy saját magadnak biztosíthatsz vele megfelelő anyagi hátteret úgy, hogy költségként 100%-ban elszámolhatod a díjat (adóteherrel együtt), neki pedig már nem kell adóznia utána a pénz felvételekor.

 

Miért érné meg Neked még ekkora adóteherrel is? Mert még mindig kevesebbe kerül, mintha ugyanekkora nettó béremelést adnál. Emellett pár millió Ft erőteljes érv lehet a vállalkozásod szempontjából kulcsembernek számító munkatársak megtartásában, hiszen így akár 5-10 évre is biztos lehetsz abban, hogy maradni fog.

 

Ezek a megtakarítások többnyire unit-linked, azaz befektetési egységhez kötött életbiztosítások, ezért a részletes jellemzőket a UL biztosításokról szóló külön menüpontban mutatom be Neked.

 

A biztosításokkal kapcsolatban összeállítottam egy adózási tájékoztatót is, amit a Tudástáramból tudsz letölteni. Ebben külön-külön megtalálod az egyes életbiztosítási fajták adózását és elszámolhatóságának feltételeit.

További adómentes juttatási elemek

 

 

  • Sportrendezvény belépők
  • Kultúrális szolgáltatások
  • Bölcsődei és óvodai szolgáltatások és ellátások
  • Lakhatási támogatás
  • Munkábajárás költségeinek térítése
  • Lakáshitel támogatás

 

Ezeket itt most nem részletezem, de készítettem egy komplett Cafetéria anyagot a 2017-es változások kapcsán, amit blogomon elérsz feliratkozás után. Megmutatom, hogyan hozd ki a legtöbbet a Cafetériából és a jutattásokból. Regisztráció után hozzáférhetővé válik Számodra a teljes és részletes Cafetéria tájékoztató: érvek, elvek, részletes ismertetése az elemeknek, konkrét számítási példák, jutattási elemek összevetése számokban egymással és a munkabérrel vagyis mikor-mi-mennyibe kerül Neked... 

 

Addig is segítségként feltöltöttem Tudástáramba a Cafetéria összehasonlító táblázatát, az adózási segédletet, valamint egy példát arról, hogy mennyibe kerül Neked 10.000 Ft nettó juttatás vagy munkabér. Fenti összeállítás és a segédanyagok a 2017-es törvények alapján készültek.

 

Összességében:

 

Azt gondolom, egy jól működő vállalkozásnál az is fontos cél, hogy stabil, jól bevált embereidet megtartsd, ennek pedig kiváló eszköze a Cafetéria és az egyéni juttatások. Ugyanis ez mutatja azt, mennyire becsülöd meg munkatársaidat és milyen mértékben alapozol rájuk. A jól összerakott jutattási rendszer tartós versenyelőnyt biztosíthat céged számára. Ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a minőségi munkaerő ez alapján is szelektál. Az számít komolyabb cégnek, ahol vannak ilyen jellegű juttatások s ez akár döntésük alapja is lehet.

 

Van még egy ok, amit írásaimban és a letölthető anyagokban tudományos kutatások eredményeivel is alátámasztok, ez pedig az, hogy egy elégedett munkatárs sokkal magasabb profitot képes termelni...

 

 

Azt gondolom, a TE élethelyzetedtől, céljaidtól, lehetőségeidtől, sőt, egyéniségedtől és személyes elvárásaidtól és félelmeidtől függ, hogy Számodra melyik megoldás lesz az ideális. Nem javaslom, hogy eleve elzárkózz bármelyiktől is, hiszen akár évtizedekrig tartó kötelezettségről van szó! 

 

 

Egy rossz döntéssel milliókkal fizethetsz ki többet, ahogy azt írásaimban és a kidolgozott példákban is levezetem. Vagy olyan kötelezettségetkell felvállalnod például egy munkahelyi baleset miatt, amit nem tudsz majd teljesíteni. Ezáltal a vállalkozásod, amit megálmodtál és felépítettél, az álmodat rémálommá változtathatja. Rámehet a házasságod, a családod, a vagyonod is. Sajnos én olyat is ismertem, aki végül nem látott mást megoldást arra, hogy megóvja családját a csapdától, mint önmagát felajánlani "zálogként" és így a biztosító kifzette a hitelt...

 

Arról, hogy mekkora különbségek vannak az egyes biztosítási termékek között és mit is jelenthetnek Számodra ezek a különbségek többször is írtam blogomon, ahogy arról is, hogyan tudod a legjobban kihasználni az adómentes juttatások adta lehetőségeket. A sokféle feltétel és kedvezmény rengetegében nem könnyű eligazodni.

 

A módozatok között vannak kifejezetten előnyösek és kevésbé jók is. Emellett érdemes összehangolni a többi biztosításoddal és egyéb bankkapcsolataiddal, hiszen jelentős kedvezményeket lehet elérni. Ezért érdemes független szakértő tanácsadó segítségét kérned.

 

Ha mégis egyedül döntenél, ülj le, számolj, hasonlítsd össze a különböző konstrukciókat és nézd meg melyik adja ár-érték arányban a legnagyobb biztonságot, figyelembe véve a szubjektív tényezőket, valamint a várhatóan és a váratlanul bekövetkező eseményeket is. Ez pedig nem egyenlő azzal, hogy a legkisebb díjat kínáló megoldás a legjobb és legolcsóbb...

 

Amennyiben úgy érzed, ez túl nagy feladat Számodra vagy csak sem időd, sem energiád ezzel küzdeni, írj nekem vagy hívj fel és segítek! A Te igényeidre, lehetőségeidre és céljaidra keresem meg a legjobb lehetőségeket és hasonlítom össze Neked, hogy dönteni tudj majd. Hasznos tanácsokért és ötletekért pedig látogasd meg blogomat!

 

Ha valamelyik fogalom nem egyértelmű Számodra, hívd bátran segítségül most Tudástáramat! Ha nem találod a választ a kérdésedre, írj nekem!

Kapcsolódó témakörök:

Cziráki Móni pénzügyi tervezés, pénzügyi tanácsadás

kockázati életbiztosítások

családvédelem juttatásként

Tudod, hogyan nevezik sokan? "Ember Casco". Van benne igazság...

 

Amennyiben Te is úgy gondolod, hogy erre nincs kereted vagy csak felesleges pénzkidobás, ha nem történik semmi, állj meg ennél a menüpontnál. Mert mi van, ha igen?

Melyik fog jobban fájni: a havi néhány ezer forint kifizetése vagy az, ah kiesik a jövedelmed és utcára kerül, nyomorog a családod? 

 

Tudj meg többet arról, mik a lehetőségeid és mi jellemzi ezeket a biztosításokat...

egészségbiztosítás

privát egészségbiztosítás

Ebben a részben sok értékes és hasznos információt adok a magán egészégügyi szolgáltatásokkal .kapcsolatban.

 

Talán Te is azok közé tartozol, akik örülnének, ha kiemelt ellátást kapnának. Jó lenne azonnal bekerülni a vizsgálatokra és magas színvonalú intézményekben gyógyulni.

 

Ma már ez nem elérhetetlen. Árban sem...

 

Nézd meg, mit is nyújtanak Neked ezek és miért érdemes rendelkezned vele... 

balesetbiztosítás

balesetbiztosítás juttatásként

Neked is elég a bankkártyád mellé adott 500.000 Ft-os baleseti halálra szóló biztosítás? Mire?

 

Mi lesz, ha nem halsz bele, hanem egy "csak" sérülten éled le hátralevő életed? Ezenkívül gondolj a szeretteidre is. Velük mi lesz? Hogyan éltek tovább?

 

Szinte minden olyan lehetséges baleset következményeire felkészülhetsz, ami leselkedik rátok nap, mint nap. Ezek díja pár száz forintos tétel, mégis kevesen helyeznek rá elég nagy hangsúlyt. Tájékozódj itt arról, hogyan védenek...

betöltés…
(you must be logged in to Facebook to see comments).